Két vagy három gyermeket nevelő anyák adókedvezménye

2025. március végén benyújtásra kerültek a két, illetve három gyermeket nevelő anyák adókedvezményére vonatkozó törvényjavaslatok, melyek lényegében az eddig csak a négy vagy több gyermeket nevelő anyák számára elérhető szja-adóalapra vonatkozó kedvezményt terjesztenék ki, hasonló feltételekkel, a fenti bővebb személyi körre. Az alábbiakban összefoglaltuk, mire számíthatnak az érintett édesanyák. 

A javaslatok szerint a kedvezmény mindegyik esetben az összevont adóalap csökkentésével vehető igénybe. Az érintett jövedelmek köre az Szja törvény által pontosan meghatározott, beleértve a munkaviszonyból, egyéni vállalkozásból, megbízási szerződésből és mezőgazdasági őstermelői tevékenységből származó jövedelmeket. Nem vonatkozik azonban az olyan passzív jövedelmekre, mint például az ingatlan-bérbeadásból vagy tőkejövedelemből származó bevételek (pl. osztalék, árfolyamnyereség stb.).

A jogosultság -a lépcsős bevezetés hatályba lépésétől eltekintve- életkortól független, így a kedvezmény minden érintett nőre érvényes, aki vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként az általa nevelt két vagy három gyermekre tekintettel családi pótlékra (nevelési ellátásra, iskoláztatási támogatásra) jogosult, illetve korábban 12 éven át jogosult volt erre a juttatásra, vagy a családi pótlékra jogosultsága a gyermek elhunyta miatt szűnt meg. 

A két- és háromgyermekes anyákra vonatkozó adókedvezmények az Szja törvényben már meglévő családi adókedvezmény mellett, új kedvezményként jelennek meg. A törvényjavaslat külön rendelkezésben említi, hogy a két-vagy háromgyerekes anyák -az új kedvezménynek köszönhetően- adóalap hiányában a családi kedvezményt járulékkedvezmény formájában érvényesíthetik.

Hasonlóan a családi adókedvezményhez, a munkáltatónak tett nyilatkozat alapján akár már év közben is érvényesíthető lesz a most bevezetésre kerülő kedvezmény, de nyilatkozat hiányában az éves SZJA bevallásban is érvényesíthető lesz.  

A tervezetek értelmében, ahol az adott törvény nem rendelkezik külön, az Szja törvény és az Art. szabályait kell alkalmazni.

A háromgyermekes anyák esetében a kedvezmény első alkalommal a 2025. szeptember 30. után megszerzett vagy elszámolt jövedelmek tekintetében érvényesíthető, tehát például egy munkavállalóként dolgozó, három gyermeket nevelő nő első alkalommal a 2025. októberi munkabére kapcsán érvényesítheti a kedvezményt. 

A kétgyermekes anyák esetében az adókedvezmény négy szakaszban kerül bevezetésre:

    • 2026. január 1-jétől a 40. életévüket még be nem töltött anyák,
    • 2027. január 1-jétől az 50. életévüket még be nem töltött anyák,
    • 2028. január 1-jétől a 60. életévüket még be nem töltött anyák 

kapnak szja-mentességet a fenti jövedelmek vonatkozásában. A teljes, élethosszig tartó mentesség 2029. január 1-jétől válik elérhetővé minden két gyermeket nevelő nő számára.

A javaslatok részletszabályai még módosulhatnak, így érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a vonatkozó jogszabályokat. Természetesen az elfogadott törvények alapján mi is tájékoztatást fogunk adni a végleges szabályokról.

Lépjen kapcsolatba szakembereinkkel!

Az alábbi űrlap segítségével feliratkozhat szakmai hírlevelünkre, így folyamatosan értesítjük az adózás, a könyvelés és a bérszámfejtés területén megjelenő újdonságokról.

További hírek