2024-től hatályát veszíti a magyar-amerikai adóegyezmény
Az Egyesült Államok értesítette Magyarországot a két ország között érvényben lévő kettős adóztatást elkerülő egyezmény egyoldalú megszűntetéséről.
Az Amerikai Egyesült Államok Kormánya július 8-án szokatlan lépésre szánta el magát. Diplomáciai úton felmondási értesítőt küldött Magyarország részére, amely értelmében a két ország között 1979 óta hatályban lévő kettős adóztatást elkerülő egyezmény 2024-től megszűnne. Az amerikai álláspont szerint a döntés hátterében Magyarország globális minimumadóval kapcsolatos politikája a legfőbb kiváltó ok: a Magyar Kormány ugyanis ellenzi a nagyságrendileg 140 ország, köztük az USA által is támogatott globális minimumadó bevezetését, és az egységesen 15 százalékos társasági adókulcs bevezetése helyett továbbra is kitartana a jelenlegi 9 százalékos társasági adókulcs alkalmazása mellett.
A szóban forgó kettős adóztatást elkerülő egyezmény megszűntetésének várható következményei minden bizonnyal hátrányosan érintenék a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, különös tekintettel arra, hogy az USA továbbra is az egyik legnagyobb befektetője Magyarországnak. Egyezmény hiányában például társaságok esetében az USA-ból Magyarországra fizetendő kamat, osztalék vagy jogdíjból származó jövedelem után 30-30 százalékos forrásadó fizetési kötelezettség merülne fel, míg a hatályos Egyezmény értelmében az ilyen irányú kifizetések forrásadó mentességet élveznek kamat és jogdíj vonatkozásában, osztalék esetében pedig maximum 5/15 százalékos forrásadót állapíthat meg az Amerikai Egyesült Államok. Az így megfizetendő forrásadó – egyezmény hiányában – legfeljebb 90 százalék erejéig lenne levonható a hazai társasági adóból, de mivel a hazai átlagos adókulcs lényegesen alacsonyabb az amerikainál, a kinti adónak legfeljebb töredéke csökkenti a magyarországi társasági adófizetési kötelezettséget. A magánszemélyeknek is számolniuk kell azzal, hogy a magyar-amerikai, határon átnyúló jövedelmeik nem egyezményes országból származnak majd. További kockázatot jelenthet a gazdasági kapcsolatokra az a körülmény, hogy az Egyezmény megszűnését követően Magyarország egyoldalúan bevezethet forrásadó kötelezettséget az említett jövedelmek vonatkozásában, amely bizonytalansági tényező hátrányosan érintheti Magyarország tőkevonzó képességét.
Figyelembe véve a bejelentés időzítését, az érvek és indokok alátámasztottságát, illetve a Magyar Kormány ezzel a témával kapcsolatos politikai álláspontjának lehetséges megváltoztatását, véleményünk szerint nem zárható ki egy, az Egyezmény megszűntetésénél kevésbé radikális megoldás, például annak csak részleges felmondása, vagy a 2010 óta függőben lévő, de az USA által még nem ratifikált új USA-magyar kettős adóztatást elkerülő egyezmény hatályba léptetése. Ennek ellenére indokoltnak tartjuk azon társaságok és magánszemélyek esetében gazdasági ügyleteik felülvizsgálatát, amelyek érintettek lehetnek az egyezményt érintő változások által.
Bármilyen kérdés és észrevétel esetén a fenti témában állunk rendelkezésre.
Vadkerti Krisztián, Ügyvezető Igazgató, Adó Partner
Székely Gábor, Adó menedzser