Új európai bírósági ítélet a „bruttó vagy nettó ár” kérdésében
Az Európai Unió Bírósága (EUB) C‑156/20. sz. Zipvit Ltd ügyben hozott ítéletében a vevő szemszögéből is megvizsgálta azt a kérdést, hogy bruttó vagy nettó árként kezelendő-e az ellenérték, ha az ügylet áfakezelése utóbb tévesnek bizonyult.
Magyarországon az adóhatósági és a bírósági gyakorlat egységes abban, hogy ha a felek a szerződésben nem rendelkeznek arról, hogy a megállapodás szerinti ellenérték bruttó vagy nettó ár, azt bruttó árnak kell tekinteni. Ennek megfelelően, ha az adóhatóság az ilyen ügylettel összefüggésben adókülönbözetet állapít meg, az áfát a vételárból „visszafelé” számítja. A Kúria több vonatkozó ítéletben hivatkozik a Tulică és Plavoşin (C‑249/12. és C‑250/12. sz.) ügyre, amelyben az EUB leszögezte: ha a felek az árat úgy állapították meg, hogy egyáltalán nem rendelkeznek áfáról, és az ügyletben az eladó köteles az áfafizetésre, a vevő által megfizetett ellenértéket bruttó árnak kell tekinteni, feltéve, hogy az eladó utóbb nem követelheti az áfának megfelelő összeget a vevőtől.
A Zipvit ügyben más megközelítésből kellett az EUB-nek megvizsgálnia a fenti kérdést. Egyrészt a felek rögzítették a szerződésben, hogy az ott meghatározott postai szolgáltatást áfamentesen kezelik. Másrészt olyan megállapodást is tartalmazott a szerződés, hogy a téves áfa kezelés a vevő Zipvit kockázata, vagyis neki kell az esetlegesen felmerülő áfát viselnie. Mint utóbb kiderült, tévesen vélték a felek áfamentesnek az ügyletet, azonban a postai szolgáltató (részben elévülés miatt, részben azért, mert az adóhatóság nem állapított meg nála áfahiányt) mégsem követelte az áfának megfelelő összeget a vevőtől. Erre tekintettel az EUB nettó árnak minősítette a szerződés szerinti ellenértéket, rámutatva arra, hogy mivel a vevőtől utólag nem követelték az áfát, ő maga sem hivatkozhat arra, hogy a szerződés szerinti ár bruttó ár, ami egyúttal az áfalevonást is kizárta a vevő oldalán.
Az EUB mindhárom ügyben döntő jelentőséget tulajdonított annak a kérdésnek, hogy az áfát végső soron áthárították-e vagy utólag átháríthatták volna-e a vevőre. Érdemes tehát úgy megfogalmazni a szerződést, hogy abból egyrészt egyértelműen kitűnjék, áfakötelesnek vagy áfamentesnek tekintik-e a felek az ügyletet, másrészről rendezni a szerződésben azt a kérdést, az (egyenes adózású) ügyletben ki viseli az esetleges téves áfakezelés kockázatát (vagyis utólag az ár változtatható-e az áfa-különbözettel). Az áfa ugyanis csak akkor tekinthető egy ügyletben biztosan neutrálisnak, ha az egyébként áfa-levonási joggal bíró vevővel a szerződés szerint utólag is elszámolható az eredetileg áthárított és a tényleges áfa-kötelezettség közti eltérés.
Felmerülő kérdéseivel forduljon tanácsadóinkhoz.
Vadkerti Krisztián, partner
Pénzely Márta, adómenedzser
Ráskai Márton, szenior adótanácsadó
